Hirdetés

Rádió GaGát hallgatni arany!

Mostani játékunkkal 25 éves születésnapunkat ünnepeljük. És ugye tudjátok, hogy nincs születésnap ajándék nélkül? Mi pedig benneteket ajándékozunk meg, hiszen nélkületek mit sem érne csapatunk munkája. Köszönjük, hogy velünk vagytok és minden nap hallgattok bennünket, hozzászóltok műsorainkhoz és a nyári Duma Duba roadshow alkalmával személyesen is meglátogattatok minket. Itt az idő, hogy hálánk jeléül meglepjünk benneteket, hiszen Hallgatni arany! Olyannyira, hogy akár az Aranypartra szóló utazást is nyerhetsz! Nyereményeink összértéke meghaladja az 50000 lejt, tehát hatványozottan megéri velünk játszani.

Regisztrálj most futó játékunkba, és nyerj! A részvételhez nincs is más teendőd, mint szeptember 16. és október 14. között elküldeni a 0730-548 888-as számra SMS-ben vagy WhatsApp-on a keresztneved, a telefonszámod és a megye nevét, ahonnan hallgatsz bennünket. Sőt, most már az új GaGa-applikációból is regisztrálhatsz! Töltsd le még ma az Android vagy az iOS készülékedre – ha még eddig nem tetted volna meg.

Hogyha szeptember 20-a után hívunk mindössze annyi a dolgod, hogy a következőképpen vedd fel a telefont: Rádió GaGa Hallgatni arany!

És mi mindent adunk ajándékba? Mutatjuk:

  • a Reea Kft. A G-pont nyomában című film bemutatójára 17 darab páros meghívót biztosít a szerencsés hallgatóknak, illetve további nyolc darab páros belépőt kínál további vetítésekre;
  • a székelyudvarhelyi Impar Kft. felajánlásából 10 darab 150 lej értékű ajándékcsomag talál majd gazdára;
  • az őszi kikapcsolódás támogatója a Csángó Wellness, hiszen nyereményjátékunk keretében 5 darab 100 lej értékű páros wellnessutalvánnyal, valamint 5 darab 150 lej értékű páros vacsorautalvánnyal teszi tartalmasabbá a hűvös napokat;
  • a parajdi Gamma üzlet felajánlásából 2 darab 100 lej értékű vasaló, valamint 4 darab szintén 100 lej értékű fülhallgató keresi gazdáját;
  • a Benedek húsüzem 10 darab 200 lejes ajándékkosarat kínált fel játékoskedvű hallgatóinknak, hogy a finom falatok se hiányozzanak a családi asztalról;
  • a hűvös reggeleket és estéket felmelegíti a tibódi Alisz Brikett Kft. által felajánlott nyeremény, amely 12 darab 50 lej értékű utalvánnyal kedveskednek, melyek szalmabrikettekre használhatóak fel;
  • a székelyudvarhelyi Septimia Hotels&Resortnak köszönhetően igazi Septimia-élményt nyerhetsz, hiszen 3 darab 258 lej értékű, egész napra szóló páros wellnessbelépőt visznek haza nyerteseink;
  • a sepsiszentgyörgyi Creativ for hobby üzlet 10 darab 180 lej értékű, kézzel készített falikép kisorsolására adott lehetőséget, amelyet szerencsés nyerteseink számára feliratoznak;
  • ha egy kényelmes és jó mínőségűre cipőre vágysz, akkor a Shoe Box ajándéka neked szól – ők 9 darab 100 lej értékű vásárlási utalvánnyal lepik meg hallgatóinkat;
  • a Lanka felajánlásából 25 darab 50 lej értékű hentescsomag is keresi tulajdonosát, így, ha igazán finom és hagyományos ízekre vágysz, akkor érdemes velünk játszanod.

Nap végi nyereményeink sem hagynak kifogásolni valót:

  • a Csángó Wellnessnek köszönhetően 5 darab 350 lej értékű, két személyre szóló szállást és reggelit magában foglaló utalvánnyal ajándékozzuk meg szerencsés játékosainkat – és ez még nem minden, hiszen 1 személy hazaviheti az 1 darab 600 lej értékű utalványt, mely két fő részére 1 éjszaka szállást, félpanziós ellátást, valamint wellness-használatot tartalmaz;
  • a parajdi Gamma részéről 5 darab okosóra és 3 darab hangfal keresi gazdáját, összesen mintegy 1200 lej értékben;
  • a KidLet részéről 5 darab 500 lej értékű kupon segíthet abban, hogy megújítsd az őszi ruhatáradat;
  • a székelyudvarhelyi Septimia Hotels&Spa részéről 5 nyertesünk 870 lej értékű utalvánnyal lesz gazdagabb, amely utalvány egy éjszaka szállást, valamint vacsorát tartalmaz két fő részére.

Mit szólsz a fődíjainkhoz? Melyiket szeretnéd megnyerni? 

  • A kovásznai Mind Solar jóvoltából nem csak pénztárca-, de környezetbarát nyereményben lehet részed, hiszen egy 22000 lej értékű, 5 kW-os fotovoltaikus rendszer felszerelését ajánlották fel.
  • A G-pont nyomában című film alkotói egy darab 5250 lej értékű iPhone 15 Pro-t ajánlottak fel egy szerencsés hallgatónknak.
  • A sepsiszentgyörgyi Morningstar Tour utazási iroda pedig egy több mint 8000 lej értékű, az Aranypartra szóló utazással teszi fel a szülinapi i-nkre a pontot. Utazz a GaGával Palm Beach-re, Bulgáriába egy 4 csillagos szállodába, és tölts el egy hat éjszakás, 7 napos álomutazást all inclusive ellátással.

A játék hivatalos szabályzatát itt találod! 

Támogatók
Alisz Brikett 

Miért válaszd a szalmabrikettet a hagyományos tűzifa helyett? A szalmabrikett számos előnnyel rendelkezik a hagyományos fához képest, amivel nemcsak a fűtésed lesz hatékonyabb, de kényelmesebb is! Tüzelésre kész állapotban kapod, tehát nem kell hasogatni, szárítani – csak helyezd be a kazánba vagy kandallóba, és élvezd a meleget. Helytakarékosan tárolhatod, mivel a szalmabrikett kompakt és kisebb helyet igényel, mint a tűzifa, így több hely marad másra. Nagy energiasűrűséggel rendelkezik. Több hőt biztosít kevesebb mennyiségből, így hatékonyabb fűtést eredményez. Hosszú égési idő jellemzi, így élvezheted a hosszabb ideig tartó, egyenletes meleget, kevesebb utántöltéssel. Nem utolsó sorban pedig környezetbarát megoldás. A szalmabrikett 100%-ban megújuló alapanyagokból készül, ami nemcsak a bolygónknak, hanem a pénztárcádnak is jót tesz! Válts szalmabrikettre és tapasztald meg a különbséget! 

Benedek húsüzem 

Az Arterimpex Kft., azaz a Benedek húsüzem Erdély szívében, Gyergyószentmiklóson található, és a régió első számú húsüzemeként működik. A modern gyártási technológiával, természetes füstölési- és érlelési eljárással készülő hústermékeik számos erdélyi bolt polcán megtalálhatóak. Minden kategóriában kimagasló minőségű termékeket kínálnak, és hisznek abban, hogy a család minden tagja megtalálja a számára legfinomabb falatokat a Benedek húsüzem választékában.

Csángó Wellness 

Megtekintenéd az ősz szépségeit a mesebeli Hidegségben? Élveznéd a pihenés pillanatait egy kellemes medencében, jakuzziban vagy a szaunában? Ellazulnál egy masszázs által? Ha igen a válaszod, akkor Gyimesközéplok községben, a Csángó Wellness, Panzió és Fatányéros Étterem a tökéletes hely számodra. A komplexumhoz tartozó rusztikus hangulatú, 150 férőhelyes Fatányéros Étterem széles választékának köszönhetően a hagyományos fogások közül választhatsz. Ha az idő engedi, akkor pedig elfogyaszthatod étkezéseidet az 50 férőhelyes nyárikerben is, élő népzenét hallgatva. Ha barátaiddal, munkatársaiddal érkeznél, akkor 35-40 fős konferenciatermüket is igénybe vehetitek. Keresd a részleteket weboldalukon: www.csangopanzio.ro

Expert Creativ Hobby 

Az ősz beköszöntével talán még inkább előtérbe kerül az otthoni bekuckózás. Az aktív pihenést, kikapcsolódást otthonunk melegében is megtehetjük, sőt még meg is fűszerezhetjük egy kis kreativitással. Ha nyitott vagy a kézművesség irányába, és szívesen alkotnál valamit, akkor a sepsiszentgyörgyi Expert Creativ Hobby a te helyed. Keresd fel őket üzletükben Sepsiszentgyörgyön, a Csíki utca 15. szám alatt, vagy akár online (www.forhobby.ro), és engedd, hogy bevezessenek az alkotás rejtelmeibe. Kövesd őket a közösségi médiában, hogy ne maradj le workshopjaikról, képzéseikről, terápiás jellegű foglalkozásaikról.

Gamma 

A parajdi Gamma üzlet 2006-ban indult családi vállalkozásként, és azóta is szívvel-lélekkel szolgálják ügyfeleiket. Kezdetben ruházat és cipők széles választékával álltak a vásárlók rendelkezésére. Az évek során elkötelezettségük és szenvedélyük növekedett, és 2016-tól elektronikai részleggel is bővültek. Itt megvásárolhatóak kis konyhai kiegészítők (kenyérpirítók, vízforralók stb.), valamint nagyobb háztartási eszközök (hűtőszekrények, mosógépek stb.) is. Emellett választhatunk tévéket is a legújabb modellektől kezdve a különböző méretű és funkciójú készülékekig. 

Impar 

A több mint 30 éves IMPAR a székelyföldi vállalatok egyik úttörője volt a rendszerváltás után, tudatos és következetes vezetésének köszönhetően pedig mind a mai napig a régió egyik vezető vállalkozása. Az Impar mind a gépjárművek működéséhez szükséges, mind a gépjárműveket használó személyek számára kényelmet biztosító termékek széles skáláját forgalmazza. Nagy kategóriákba sorolva a termékpaletta gumiabroncsot, autókelléket, autókozmetikát, akkumulátort, kenőanyagokat, kempingkellékeket és egyéb kiegészítő termékeket foglal magában. A 11 ezer darab cikktípust meghaladó termékskálájuk nagyrészt nem igényel professzionális felszerelést vagy használatot. A szervizszolgáltatásokat igénylő termékek esetében partner-szervizhálózatuk biztosítja a végfogyasztók számára szükséges szolgáltatásokat. 

KidLet

Az iskolakezdés minden szülő számára kihívás, de a KidLet segítségével könnyedén megoldhatod! A 2016 óta üzemelő webshopban több mint 250 ezer minőségi gyerek- és felnőttruha, cipő és kiegészítő közül válogathatsz, melyekkel nemcsak a tanévkezdés, hanem a hétköznapok is gördülékenyebbek lesznek. A KidLet kínálata naponta frissül, és több mint 40 fős csapata Székelykeresztúron azon dolgozik, hogy a túrkálós izgalmakat a legkényelmesebb online vásárlási élménnyel kapcsolja össze. Ha délután 3 óráig leadod a rendelésed, akár másnap megkapod a csomagodat! Nemcsak az iskolakezdési időszakban, hanem az év minden napján izgalmas nyereményjátékokkal, kuponakciókkal és hűségprogrammal várnak. Így mindig érdemes visszatérni! Látogass el most a KidLet oldalára, és válogass a créme minőségű, márkás outlet és használt ruhák közül gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, de vigyázat, a KidLet-élmény függőséget okoz! 

Lanka 

A Lanka hús- és hentesárú vállalkozást Erdélyben sokak ismerik és szeretik. Miért is ne tennék, hiszen termékeiket olyan odaadással, szakmai alázattal és szenvedéllyel készítik, amelyet az erdélyi otthonok csak szeretni tudnak. A vállalkozás 2009-ben indult újra, akkor még mindössze 7 embert foglalkoztatott. Ahogy pedig teltek az évek, a rengeteg munka meghozta gyümölcsét: napjainkban több mint 500 üzletben kaphatóak termékeik és közel 40 pár szorgos kéz vesz részt a mindennapi gyártásban. A Lanka hitvallása pedig egyszerű: csak olyan termékeket hajlandó gyártani és eladni, amit otthon nyugodt szívvel letehetünk a gyerekeink elé a családi asztalra. Ha kíváncsi vagy, hogy a házias ízek specialistái milyen termékeket gyártanak, vagy esetleg arra, hogy a lakhelyedhez közel hol találod meg a termékeiket, akkor kattints a vállalkozás weboldalára: www.lanka.ro

Mind Solar 

Villamos- és fotovoltaikus hálózatok tervezése, kivitelezése, szervizelése, valamint szaktanácsadás a 2013 óta működő Mind Solar vállalatnál. Megalakulásakor azt a célt tűzték ki, hogy kliensei igényeit a legmagasabb minőségben szolgálja ki. Mindezen cél elérése érdekében az évek során a Mind Solar munkatársai folyamatosan fejlesztették a tudásukat, és mára már több mint 10 éves szakmai tapasztalattal állnak klienseik szolgálatába. Számukra ügyfeleik partnerek, és mindenkivel egy interaktív, hosszú távú és bizalmon alapuló kapcsolatot igyekeznek kialakítani, mely többletértéket eredményez mindkét fél számára. Vezető- és végrehajtó munkatársaik folyamatos szakirányú alap- és továbbképzésekben vesznek részt, ezzel is biztosítva úgy az elméleti-, mint a gyakorlati szaktudás naprakészségét és munkájuk magas szintű minőségét. Alapelvük, hogy ügyfeleik igényeit költséghatékonyan és emelt színvonalon biztosítsák.

Morningstar Tour 

A Morningstar Tour csapatának lételeme a turizmus! Klienseik országszerte a www.morningstartour.ro weboldalon találják meg álomnyaralásukat, valamint 2 utazási irodájukban, Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson várják személyesen az utazni vágyókat szakképzett, fiatal, dinamikus csapatukkal. A székelyföldi vállalkozás változatos utazási kínálattal rendelkezik, hogy minden igénynek eleget tegyenek az utazások terén. Morningstar Tour utazási iroda – az utazások szakértője.

A G-pont nyomában 

A G-pont nyomában témája az, ami mindenkit foglalkoztat, de (különösen Kelet-Európában) senki nem beszél róla: a szex. Egy erdélyi városban, a Női Orgazmus Világnapja alkalmából kibontakozó őrült kaland, ahol a nevetés garantált, de a könnyek sem lesznek távol. Öt szálon futó történet, ami az egyháztól a pornóig, a szvingtől a homoszexualitásig minden érzékeny témát érint. Egy film, ami nem csak szórakoztat, de gondolkodásra is késztet.

Septimia Hotels & SPA Resort 

Hogy mi kell a tökéletes pihenéshez? Szabadtéri- és beltéri úszómedencék, pezsgőfürdők, szaunák, sósdézsák, gőzfürdők, sószoba. Na és az aktív kikapcsolódáshoz? Minifoci-, tenisz-, lábtenisz- és röplabdapálya. A székelyudvarhelyi Septimia Hotel & Spa Resortban a hűvösebb időben sem kell lemondanod a mozgás öröméről, hiszen asztaliteniszezni, fallabdázni és bowlingozni is van lehetőség. A sportolás és egész napos wellness után pedig a hagyományos és a nemzetközi konyha csábító ételeit kóstolhatod meg. Septimia Hotels & SPA Resort a pihenés vagy üzleti találkozók tökéletes helyszíne! 

Shoe Box 

A Shoe Box 2007-ben nyitotta az első üzletet Marosvásárhelyen, néhány évvel később újabb boltot alapított, illetve már webshopja is van. Pénztárcabarát, kényelmes cipők, széles termékválaszték – mindezek jellemzőek a Shoe Box-ra. Kínálatában ugyanakkor megtalálhatóak a gyógypapucsok is, amelyek tökéletesen illeszkednek a lábakhoz. Fizikai boltjait keresd Maros megye székhelyén az 1848-as sugárút 23-as szám alatt, illetve a Mihai Eminescu 1-es számnál, a Forradalom utca sarkán. 

 

Hirdetés