Mi változik május 15-étől – a tömegközlekedésben? 

2020. május 11.

A tömegközlekedési járműveken kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselete – többek között ez is szerepel a május 15-étől érvényes lazító intézkedéseket tartalmazó tervezetben, amelyet szombaton tettek közzé az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) honlapján.

A munkavállalókat arra ösztönzik, hogy ha felmerül a fertőzöttség gyanúja, maradjanak otthon.

A klímaberendezéseket légcserélős üzemmódban kell működtetni, az abalakokat menet közben a lehetőségekhez mérten nyitva kell tartani. A járműveket indulás előtt, illetve négyóránként fertőtleníteni kell.

Fel- és leszálláskor az utasoknak legalább egyméteres távolságot kell tartaniuk egymás között.

A településközi járatokon a vezetőülést el kell választani az utastértől.

Jól látható módon, zölddel kell megjelölni azokat a helyeket, ahol az utas tartózkodhat, úgy, hogy az utasok között legalább egyméteres távolság legyen. A felszállás kizárólag az első ajtón történhet, a többi ajtót csak leszállásra használhatják. A települések között közlekedő kisbuszok csak az ülőhelyeken, a fenti szabályok betartásával szállíthatnak utasokat.

A nemzetközi autóbuszjáratokon szintén meg kell jelölni az utasok lehetséges tartózkodási helyét, és el kell választani a vezetőülést az utastértől.

A vonatokon zölddel kell megjelölni azokat a helyeket, ahol az utas tartózkodhat, úgy, hogy a személyek között legalább egyméteres távolság legyen, a fülkés vagonokban pedig egy fülkében csak egy személy vagy csak ugyanazon család tagjai utazhatnak.

A szerelvényekhez nem csatolnak étkezőkocsit, a vécékben pedig víznek, szappannak és kézfertőtlenítőnek kell lennie.

A metrókban zölddel kell megjelölni azokat a helyeket, ahol az utas tartózkodhat, álló- és ülőhelyen egyaránt, úgy, hogy az utasok között legalább egyméteres távolság legyen.

A metróállomásokon úgy kell megszervezni a közlekedést, illetve a várakozást, hogy az utasok legalább egyméteres távolságot tarthassanak egymás között.

Agerpres