Az államfő szerint szerdától teljes kijárási tilalmat vezetnek be Romániában. Bevetik a hadsereget

2020. március 24.

Az eddig ajánlásként megfogalmazott katonai rendelet előírásai kötelezővé váltak Romániában. Erről kevéssel korábban tett bejelentést az államfő, jelentette a Digi24 hírtelevízió.

Klaus Johannis azt mondta: „Rövid ülést tartottunk, a miniszterelnök, a belügyminiszter, az egészségügyi és a honvédelmi miniszter részvételével.

Értékeltük a helyzetet, amely egyre bonyolultabbá válik. Megvitattam az ebben az időszakban szükséges kiegészítő intézkedéseket, és elmondhatom, hogy egyetértettem azzal, hogy további intézkedésekre van szükség a koronavírus-fertőzés terjedésének lelassításához.

Új korlátozásokat vezetünk be abban az értelemben, hogy az eddigi ajánlások kötelezővé váltak. Otthon maradunk. Az emberek elhagyhatják a házat munkához vagy napi bevásárláshoz.

Megállapodtunk abban, hogy felkészülünk a karanténba helyezett vagy házi elkülönítésben lévő személyek elektronikus megfigyelésére, hogy ezeket az intézkedéseket teljes mértékben tiszteletben tartsák.

Megállapodtunk abban is, hogy igénybe vesszük a hadsereg segítségét. A katonai erők kiegészítik a rendőrségét.

A legsebezhetőbbek a 65 év felettiek. Nyilvánvaló, hogy speciális intézkedésekre és különleges korlátozásokra van szükség az ő esetükben. E személyekre külön korlátozásokat vezetnek be. Saját érdekükben állandóan otthon kell maradniuk.

A korlátozások szerdától kezdődően lépnek hatályba“ – mondta Klaus Johannis.

mediatica