Elhunyt a Roxette együttes énekesnője

2019. december 10.

Elhunyt a Roxette együttes énekese, Marie Fredriksson. 61 éves volt. Az Express című svéd lap szerint Marie Fredrikssont leginkább férje, Mikael Bolyos és két fia gyászolja.

„Nagy sajnálattal közöljük, hogy egyik legjelentősebb és legkedveltebb művészünk eltávozott. Marie Fredriksson december 9-én reggel elhunyt egy korábbi betegségének folyományaként“ – írta gyászjelentésében a család.

A zenészt 2002-ben agydaganat miatt műtötték.

A menedzserének közleményét idéző MTI szerint Fredriksson kedden halt meg “a rákkal folytatott 17 évnyi küzdelem után”.

“Te voltál a legcsodálatosabb barát több mint 40 éven át” – írta Per Gessle, a Roxette másik tagja.

A svéd popzenei duó olyan globális slágerekkel írta be magát a zenetörténelembe az 1990-es években, mint a The Look, a Joyride és az It Must Have Been Love.

mediatica