Advent huszonnégy ablaka

2019. december 7.

Az adventi kalendárium a karácsonyvárás egyik újabb keletű, játékos formája. Egy bájos kép, huszonnégy rejtélyes ablakkal, s az ablakok mögött különféle motívumokat ábrázoló csokiszeletkékkel. Vallási tartalma már alig van, gyakran össze is keveredik képein a karácsony a Mikulással. De a gyerekek, akik december 1-24. között naponta kinyitnak rajta egy-egy ablakot, ezt nem bánják, a felnőttek egy kicsit azért igen.

Az első nyomtatott adventi kalendáriumot 1902-ben egy hamburgi gyermeklap, a Der deutsche Kinderfreund közölte, de ez még csupán egy 12 beosztásos „karácsonyi óra“, amelyen a türelmetlen gyermek számlálhatta a napokat a Jézuska születéséig. Különállóan 1908-ban, Münchenben Gerhard Lang adta ki az első 24 napos, nyomtatott adventi naptárt. Előzményei a néphagyományban a XIX. század közepéig nyúlnak vissza. Protestáns családokban volt szokás advent idején naponta egy-egy kis képecskét akasztani a falra. Másutt advent kezdetén, András-nap után huszonnégy krétavonást húztak az ajtóra, s naponta egyet letöröltek.

Tulajdonképpen Lang is egy gyerekkori élményéhez nyúlt vissza: édesanyja készített számára kivágott képekből kis csomagocskákat. Az első Lang-féle kalendárium is kivágós volt még, s az adventi koszorú kör alakját követte. Naponta egy-egy angyalmotívumos körcikkelyt kellett egy nyomtatott kartonból kiollózni és felragasztani egy másik, előre beszámozott lapra, így a körszeletkékből végül összeállt egy karácsonyi kép. Ez fejlődött később ablakos változatúvá, de kezdetben a 24 ablakban nem csokoládé, marcipán vagy mézeskalács lapult, hanem illusztrált kis bibliai jelenetek, dalocskák vagy rímes jó tanácsok rejtőztek. Lang találmánya az első világháború alatt és után terjedt el, először Németországban, majd Ausztriában, s valószínűleg Ausztrián át akkoriban juthatott magyar nyelvterületre, többek közt Erdélybe is.

Az első csokoládét rejtő, ajtócskás kalendáriumok a húszas évek közepén jelentek meg a nagyvilágban, de az édesipar jelentős menynyiségben csak az 1960-as évektől gyártotta. Megjelentek képein mesekönyv-illusztrációk, ma téli kisvárosok, jókedvű, pocakos Mikulások, kellemes karácsonyi szobabelsők láthatók a képeken.

A boltban vásárolható darabok mellett egyre inkább divat a saját készítésű adventi naptár. Elő lehet állítani mézeskalácsból, kis papírbatyukból, gyufásdobozokból vagy filcből zsebes változatban, esetleg amerikai stílusban, kis zoknikat imitálón. Vékony falemezből is gyárthatók kisházikó alakú adventi kalendáriumok, bennük kis csomagocskákkal.

Vannak adventi kalendáriumok már az interneten is: általában grafikák, játékok, versek, gondolatok nyílnak meg a naptár egy-egy napjára kattintva. Élelmes cégek pedig mindennap egy-egy akciós terméket rejtenek el a magukéban. Ebből már kevéssé érezni, hogy mire is várunk advent huszonnégy ablakával.

Népszabadság Online, mediatica

Ezt olvasta?
A karácsony előtti vasárnapokon egy-egy gyertyát gyújtunk az adventi koszorún
Advent a várakozás, a lelki felkészülés időszaka
Advent – Az első vasárnap angyala
Advent – A második vasárnap angyala