Karácsony régen és ma

2018. december 25.

A fa már az Ószövetségben is a kozmikus életerő szimbóluma, a pogány hitvilágban pedig gyakran az istenség lakóhelye. Az európai népszokásokhoz gyakran kapcsolódik zöld ág vagy valamilyen más, életet jelképező növény.

Gondoljunk csak a májusfára, mint a természet újjászületésének szimbólumára, vagy a Luca napján cserépbe vetett búzára, amelynek karácsonyig történő növekedéséből a következő évi termésre következtetnek. Ide tartozik a karácsonyi „életfa" vagy termőág is, amelynek állítása a magyarság körében általános volt. A Katalin-napkor vagy Borbála napján vízbe tett ágak általában karácsonyra zöldültek ki, és a hosszú éjszakák komor hangulatában az életerő jelképévé váltak. Az emberi hajlékok melegében rügyeztetett termőágak utóda a karácsonyfa.

Karácsonyfa szavunk kétszáz éve még a földesúr részére karácsonyi adóként szállítandó tűzifát jelentette. Mai jelentését a német Weihnachtsbaum tükörfordításaként nyerte. A karácsonyfa-állítás szokása protestáns, evangélikus gyakorlatból ered, és a Rajna felső szakaszának vidékén alakult ki a XVI-XVII. században. A XVI. századi Elzász erdészeinek szóló utasításokból kiderül, hogy városi polgárok és céhtagok az erdőkben karácsonyi „májusfákat" vágtak. A rendeletek megszabták, hogy egy polgár csak egy fát vághatott ki, és ez nem lehetett 3 lábnál magasabb. Később rendeletekben tiltották meg a fenyőfák kivágását, de a szokás terjedését már nem tudták meggátolni. A XVIII. század első felében a szászországi Zittauban annyi feldíszített gyertyás karácsonyfát állítottak, ahány megajándékozott személy volt a családban.

A karácsonyfának német nyelvterületen való gyors elterjedéséhez bizonyára Goethe is hozzájárult, aki a Werther szerelme és halála című, 1774-ben Lipcsében megjelent levélregényében így ír róla: „... Werther arról beszélt, hogy mennyire fognak örülni a kicsikék, és arról az időről, amikor egy-egy váratlan ajtónyílás és a gyertyákkal, cukorkával és almával tündöklő fa paradicsomi boldogságba ragadja a lelket."

Berlinben a XIX. század első évtizedeiben kezdtek karácsonyfát állítani. Innen jutott el Bécsbe, ahol az arisztokrata- és művészkörökben gyorsan elterjedt. A század közepén már a legszegényebb bécsi családok sem ünnepeltek karácsonyfa nélkül. Érdekes adat, hogy amikor 1860 karácsonyakor Erzsébet királyné Madeira szigetén volt gyógykezelésen, Ferenc József e távoli helyre is küldött neki feldíszített fenyőfát. Angliába a német Szász-Coburgi Albert, Viktória királynő férje vitte az első karácsonyfát. A német területen kialakult szokás egész Európában elterjedt, kivándorlók révén a tengerentúli területekre is eljutott.

A magyarok lakta területekre a karácsonyfa a szoros német és osztrák rokoni kapcsolatokkal bíró arisztokrata családok által jutott el. Pesten az első karácsonyfát minden bizonnyal Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben. Elterjesztésében jelentős szerepe volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak. Az új szokás a városokban viszonylag gyorsan meghonosodott. Az 1840-es években már a polgárcsaládok karácsonyához az örökzöld fenyő is hozzátartozott. A '60-as években, adventi időszakban, Pesten fenyővásárok voltak. Az aradi Alföld című újság 1862-ben arról számolt be, hogy egy nőnevelő-intézet növendékei Deák Ferencnek karácsonyfát állítottak, amelynek minden ágán egy-egy általuk készített kézimunka függött. A magyar szépirodalomban a karácsonyfa 1866-ban, Jókai Mór A koldusgyermek című karácsonyi tárgyú elbeszélésében jelent meg először.

Az új szokás a XIX. század második felében jutott el Erdélybe. Meghonosításában a magyar földesurak, papok és tanítók mellett az erdélyi németeknek is nagy szerepük volt. Kései megjelenését és lassú terjedését jelzi, hogy falun még az első világháború után is többnyire csak a protestáns lelkészek, a tanítók és a jegyzők állítottak karácsonyfát. Visky Károly szerint 1918-ban az erdélyi magyar paraszt sehol sem díszített karácsonykor fenyőfát. A Magyar Néprajzi Atlasz térképlapjai szemléletesen mutatják, hogy a szokás miként terjedt nyugatról kelet felé. Székelyföldön sem nagyon régi szokás a karácsonyfa-állítás. Erdélyben emlékezet óta kizárólagos forma az álló fenyő. Dunántúl egyes falvaiban a fenyőágakat a mennyezet gerendájára függesztették.

A karácsonyfát kezdetben almával, dióval, ostyával, mézespogácsa-alakokkal és cukorral díszítették. A díszek készítésekor fő szempont volt az ehetőség, a gyerekek a fa bontásakor nyalánkságként megették. Már az első karácsonyfákon hajlított dróttal rögzített gyertyák égtek. A XIX. század vége felé már a csillogó díszek váltak a karácsonyfák összképének meghatározóivá. Üvegdíszek gyártására vonatkozóan 1848-ból származik az első adat, nagybani előállítása Németországban már a század végén elkezdődött.

A mai karácsonyfák többségén a lobogó fényű gyertyák helyett elektromos árammal működő izzók villognak, a régi, ehető díszeket teljesen kiszorították a csillogó üvegdíszek. A szaloncukrokat még nem gyártják üvegből, de sok helyen mégsem fogyasztják el, inkább elteszik a következő karácsonyra. Az élő fák mellett műanyagból készült örökzöldeket is díszítenek. A nyugat-európai országokban évek óta működnek fenyőfakölcsönző cégek is, amelyek az ünnep idejére ládákba ültetett fenyőket juttatnak el a megrendelők lakásaiba. Így egy élő fenyő többször is karácsonyfává válhat.

harmonet.hu