Újabb szakaszt adtak át a forgalomnak az észak-erdélyi autópályán

2018. szeptember 28.

Megnyitották pénteken a forgalom előtt az észak-erdélyi autópálya Gyalu és Magyarnádas között még korábban megépített 9,5 kilométeres szakaszát, miután az Országos Autópálya és Útügyi Igazgatóság (CNAIR) pénteken átvette az építőtől a Szamos felett átvezető gyalui hidat. A hatósági tájékoztatás szerint idén novemberben - ezúttal Marosvásárhely irányában - további 13 kilométernyi szakaszt adnak át az észak-erdélyi autópálya nyomvonalán.

A Budapestre utazók ezután is közlekedhetnek Nagyvárad felé az E60-as úton (ez esetben továbbra is le kell hajtani az észak-erdélyi autópályáról a gyalui letérőn) vagy továbbhaladhatnak az új pályaszakaszon Magyarnádasig (majd a Zilah-Nagykároly-Nyirbátor-M3-as autópályán utazhatnak tovább a magyar főváros irányában). Szakértők egyelőre úgy becsülik, hogy az utazási idő a két vonalon nagyjából azonos lesz, pontos adatokkal azonban egy héten belül tudnak szolgálni.

Az Országos Autópálya és Útügyi Igazgatóság vezetője, Narcis Neaga azt mondta, bízik benne, hogy jövő év tavaszáig a Bihar megyei Berettyószéplakig minden autópályaszakaszra kijelölik az építő vállalatot. A Kolozs megyei Magyarnádas és Nádasszentmihály közötti szakaszra idén októberben, a Nádasszentmihály és Berettyószéplak közötti szakaszra pedig októberben vagy novemberben hirdetnek közbeszerzési eljárást. A két pályaszakasz megépítésének ellenértéke közel 1 milliárd euróra tehető - magyarázta Narcis Neaga. Mint fogalmazott, a Berettyószéplak és Bors közötti autópályaszakasz megépítését illetően jövő héten hozzák nyilvánosságra a munkálatok kivitelezési jogát elnyerő vállalatokat. Ez a szakasz azért érdekes, mert korábban a Bechtel vállalat itt 50 százalékban már elvégezte az építkezési munkálatokat, amelyek az állam részéről kezdeményezett szerződésbontást követően leálltak.

A CNAIR igazgatója szerint legkorábban 2021-ben lehet majd autópályán közlekedni Marosvásárhelyről a borsi határátkelőig.

Rádió Gaga