Augusztus 6-án újabb válogatás kezdődik a DNA-főügyész kinevezése érdekében

2018. július 27.

Újabb válogatást hirdet az igazságügyi minisztérium az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészének kinevezése érdekében. A szaktárca azt is közölte: a pályázási folyamat augusztus 6-a és szeptember 6-a között zajlik majd.

Az igazságügyi minisztérium honlapján közzétett ütemterv szerint a jelentkezők augusztus 24-én nyújthatják be pályázatukat. A törvényes feltételeknek megfelelő jelöltek listáját augusztus 29-én teszi közzé, majd szeptember 3-a és 5-e között kerül sor az interjúra az igazságügyi miniszter részvételével. A szelekció eredményeit szeptember 6-án hozzák nyilvánosságra.

Ezt követően az igazságügyi miniszter elküldi javaslatát a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ügyészi részlegéhez. Amennyiben a CSM pozitívan véleményezi a szaktárca jelölését, akkor a miniszter az államfő elé terjeszti azt. Az ütemterv módosulhat a pályázók számának függvényében.

Az igazságügyi minisztérium pénteken közölte, hogy elutasította mind a négy, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészi tisztségét megpályázó személy jelentkezését. A korrupcióellenes főügyészi tisztség betöltését szolgáló eljárást újra kell kezdeni. 

Az igazságügyi tárca szerint egyetlen jelölt sem teljesíti azokat a feltételeket, amelyek szükségesek a DNA-főügyészi tisztség betöltéséhez. Sem a benyújtott menedzseri projektben, sem az interjú során nem mutatott be egyik jelölt sem olyan tervet, amely az intézmény jelenlegi helyzetének elemzésére alapulna, és amely utólag lehetővé tenné a menedzseri teljesítmény objektív és átlátható kiértékelését - érvelt a minisztérium.

Következésképpen a négy jelölt egyikét sem javasolta a szaktárca a korrupcióellenes főügyészi székbe, hanem elölről kezdik a jelölési folyamatot.

A DNA-főügyészi tisztséget a következő négy ügyész pályázta meg: Florentina Mirică, a DNA korrupció-megelőzési osztályának szolgálati főügyésze; Cristian Lazăr, a legfőbb ügyészség büntetőjogi kivizsgáló osztályának főügyésze; Marius Iacob, a DNA helyettes főügyésze és Elena Grecu, a DNA központi struktúrájának egyik szolgálati főügyésze.

Agerpres